S&K-LAP Kft.            


A Kedvezményezett neve:

S & K-LAP Nyúltenyésztő Kft.

A projekt címe:

Baknyulak ivadékvizsgálati módszereinek kidolgozása

A szerződött támogatás összege:

77.823.120 Ft


A támogatás mértéke (%)-ban: 60 %



A projekt befejezési dátuma: 2020.10.30.


A projekt azonosító száma: VEKOP-2.1.7-15-2016-00592


A projekt tartalmának rövid bemutatása:

A projekt célja olyan házon belüli baknyúl ivadékvizsgálati prototípus rendszer kidolgozása, amely innovatív tenyésztési eljárást eredményez.

A projekt végrehajtásával a korábbiakhoz képest új, és  a korábbiaknál sokkal megbízhatóbb ivadékvizsgálati módszereket fejlesztünk ki. Ez azért valósulhat meg és annak is köszönhető, hogy a projekt résztvevő partnerei, a baknyúl-, a szaporító- és a hizlaló telepek, valamint a vágóhíd integráció keretében működnek.

A baknyúl telepen kellő kapacitással és felszereltséggel rendelkeznek, a szaporító telepeken ellenőrzött körülmények között, több ismétléssel, nagy létszámú és homogén anyaállományon végezhető a kiválasztott baknyulak ondójával való termékenyítés, a hizlaló telepeken megvalósítható az utódgeneráció megfelelő, standard körülmények melletti felnevelése, és végül a vágóhídon objektív eszközökkel elvégezhetők a hústermelési és a húsminőségi vizsgálatok.

Az integrációval lehetséges az ivadékvizsgálatra és a tenyészérték becslésére torzítóan ható genetikai-környezeti kölcsönhatásoknak a kiküszöbölése és/vagy azok pontosabb módosító hatásainak a feltárása. Az ivadékvizsgálati munkában nagy segítséget jelent, hogy az integrációban könnyebb a jó viszonyítási alap megválasztása, így pontosabban mérhetők és feltárhatók a genetikai különbségek. Mindez az új ivadékvizsgálati módszereknek a jobb megbízhatóságát eredményezi.

A baknyulak esetén igazi kihívást jelent, és újdonság az ondótermelésre, a súlygyarapodásra és a hústermelésre irányuló egyidejű, kombinált szelekció lehetőségének a megvalósítása.